1. fejezet : Az új küldetés

        -  Itt a következő feladatod – dobott az ágyamra egy dossziét Bill. – Beszivárogsz, eljátszod a pénzes, szingli, dögös kiscsajt és magadhoz csábítod a fiút – magyarázta.

Bill amúgy a nevelőapám. Harminc körüli, sármos, gazdag férfi, egyszóval igazi nőcsábász. Naponta váltogatja a hálótársait, pedig nem is tudtam, hogy ennyien élnek a városban. Mindig meglepetést okoz, hogy van aki még bedől neki. Ezt félretéve viszont igazán jó ember. Örökbefogadott, vigyáz rám, ellátja a sérüléseimet, ráadásul profi bérgyilkossá tett. Három éve is ő küldte el értem azt az embert, hogy ajánlja fel az állást. Már aznap kihoztak az otthonból és ideköltöztettek. Gyönyörű lakás nyüzsgő környezetben, teljesen ideális a beolvadáshoz és Bill munkahelye sincs túl messze. Hivatalosan ő egy számítástechnikai vállalat főnöke, másodállásban pedig egy kémhálózat vezetője. Ez nem olyan, mint az FBI vagy a CIA, erről csak a „szakmabeliek” tudnak. Itt dolgozom én is.

         - Amanda! Amanda, figyelsz rám? – húzta el kezét a szemem előtt.

       -  Mi? Ja, bocs, csak elbambultam – vontam vállat. – Elmondanád még egyszer?
        -  Persze – fújta ki a levegőt fáradtan. – Szóval…- és elmagyarázta ismét. A lényeg az, hogy Oliver-t, Mr. Jeason fiát a szombati estélyen magamba kell bolondítanom, aztán majd ha megbízik bennem, megtudom tőle apja legújabb tervét. Egy igazi mágnás, de forrásaink szerint Kicsi Joe-nak árulja az olajat feketén. A feladatom tehát kideríteni, hogy igaz-e a történet, vagy csak pletyka. Miután átnéztem a mellém dobott aktát, rábólintottam az ügyre. Még sosem utasítottam vissza küldetést, és nem ma fogom elkezdeni.

       -   Biztos vagy benne, hogy vállalod? Elég szétszórtnak tűnsz mostanában. Ha szeretnéd, átadom az ügyet Cindynek, vagy ilyesmi, de nem akarom, hogy bajod essen – simította meg az arcom kedvesen. Aggódása csak a törődés apró jele volt, ami igazán jól esett. Ezen halványan elmosolyodtam.

      -   Jól vagyok, Bill, nyugi. Csak annak a szőke cicababának ne add át a lehetőséget. Tudod, mennyire rühellem. Ha nem lenne csini pofikája amivel behülyíti az ügyfeleidet, már rég kicsináltam volna – szorítottam ökölbe a kezem, jelezve, hogy tényleg képes lennék rá.

      -   Oké, Amy, tisztában vagyok vele – mosolygott rám büszkén. De várjunk csak, Amy? Ez komoly? Egyből felment bennem a pumpa.

       -  Ne szólíts így! – váltottam stílust egy pillanat alatt. – Mióta meghalt a családom, utálom ezt a nevet. Az előbb nem szóltam az Amanda miatt, de úgy tűnik, ezt minden egyes alkalommal a szádba kell rágnom. Engem Christina Blake-nek hívnak és nem vagyok se Amy, sem Amanda, sem pedig Ms. Pierce. Képes vagy ezt felfogni?

      -   Velem te csak ne beszélj ilyen hangnemben! – támadt vissza. – Nekem köszönhetsz mindent. Amúgy is, én tudom, hogy ki vagy, ezért nevezlek így. Az idegeneknek mutatkozol be Christina-ként, és csakis biztonsági szempontokból.

      -   Oké, ha már te így szólíthatsz, mások miért nem? Talán belehalok, ha megtudják a nevemet? – gúnyolódtam.

    -     Igen, képzeld, az lesz a vége! – üvöltötte az arcomba, mire én lefagytam. Bill láthatta rajtam, hogy ezt nem tudom hova tenni, de az arca arról árulkodott, hogy inkább hagyná már a témát és máskor térne vissza rá. Én viszont nem tágítottam. Tekintetemet átható, sötétbarna szemébe fúrtam és vártam. Ő csak sóhajtott egyet, majd felém nyúlt. Bal kezemet ölébe húzta, és finoman masszírozni kezdte a csuklómat, egyenesen a tetoválásomnál. Igen, van tetoválásom is, pont olyan, mint Billnek. Mindkettőnk csuklóján van egy-egy REVENGE (bosszú) felirat. Nem épp a legszebb angol szó, de ez mellékes.

       -  Akkor most beavatlak – mondta unottan, miközben elengedte a kezemet. – Ha gondolkodnál, esetleg magadtól is rájöhetnél. Joe-nak három főindoka lehet a megölésedre, plusz-mínusz néhány… - Na kösz, ez megnyugtató. – Az első az, hogy láttad őt élőbe, ami igazából csak a bizalmasainak adódna meg, kiváltság gyanánt. A második indíték az, hogy szemtanú vagy, ráadásul nem hülye. Tisztában van vele, hogy tudod, az ő bérencei ölték meg a szüleidet és ezt már csak bizonyítanod kéne valahogy. Az utolsó lehetséges indok pedig egyszerűen az, hogy apád lánya vagy. Mi van, ha te is tudsz titkokat róla, és fel is akarod tárni őket? És ha van beépített embered? Gondolkozz, öcsi – kopogtatta meg a homlokomat. – Viszont ha megnyugtat, lehet, hogy tévedek. Talán azért akar kinyírni, mert keresztbe húztad jó néhány számítását, ki tudja? – állt fel mellőlem. – Ne izgulj ezen, édesem, egyelőre más küldetés vár még rád. Holnap eldöntjük, mit veszel fel a szombati randidra – vigyorgott rám. -Jó éjt prücsök, álmodj szépeket! – intett egy utolsót, majd becsukta maga mögött az ajtót. Basszus, a Jeason fiú, el is feledkeztem róla… Na mindegy, ma már nem foglalkozom ezzel. Elterelvén figyelmemet inkább a fürdőbe mentem. Lezuhanyoztam, fogat mostam, aztán a hálóingembe bújtam. Elalvás előtt még egyszer végigsimítottam a bal karomon. A vállam alatt valamivel egy hatalmas, ronda heg díszelgett. Még azon az éjszakán szereztem, tudjátok, a mészárlás napján. Az egyik alak úgy tűnik mégis jól célzott, mert a golyó alaposan belefúródott a húsomba. Abban a pillanatban nem törődtem vele, mert a félelmem még így is nagyobb volt, mint a fájdalom. Semmi komoly bajom nem történt, egy sebhelyen kívül. A mai napig, ha hozzáérek, leírhatatlan düh uralkodik el rajtam. Vigyázz, Joe, már úton vagyok, és ha egyszer utolérlek, hidd el, az lesz az utolsó emléked, ahogy mindenfajta gátlás nélkül, életemben először igazán felszabadultan oltom majd ki az életedet. Erre megesküszöm.